Rekordok a topbajnokságok történelméből

A világ legjobb futballcsapatairól szedtünk össze izgalmas statisztikákat, amiket kevesen tudtak eddig.
Érdekes tények a futball világából

Ha a 34 évnél idősebb játékosok listáját nézzük, ott Teddy Sheringham teljesített a legjobban, aki 40 éves koráig 150 mérkőzésen 40 gólt hozott össze. A gólpasszoknál pedig Ryan Giggs emelkedik ki, a Manchester United legandája 38 gólpasszal vezeti a kategóriát.

A Bayern München történetében Lotthar Matthäus lőtte a leghatékonyabban a 11-eseket, azok a játékosok közül, akiknek legalább 20 kísérletük volt. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya 92,9%-os hatékonysággal értékesítette a büntetőket a Bayernben, ami azt jelenti, hogy 28-ből 26-ot belőtt.

A Chelsea csapatának az angol játékvezetők közül magasan Mike Dean osztott ki eddig a legtöbb lapot. Dean 64 mérkőzést vezetett eddig a Kékeknek, ez alatt 131 sárga lapot és 8 piros lapot osztott ki a klub játékosainak. Ezzel szemben a csapat ellenfeleinek, 143 sárgát és 4 pirosat adott.

Cristiano Ronaldo 2009-ben igazolt a Real Madridhoz, innentől amíg a csapatnál játszott, minden évben ő volt a házi gólkirály a Bajnokok Ligájában, és az első idényét kivéve a bajnokságban is. Abból is látszik, hogy ez mekkora dolog, hogy a portugál szerződtetését megelőző 4 évben, mindig más rúgta a legtöbb gólt a La Ligában (Ronaldo, Ruud van Nistelrooy, Raúl, Gonzalo Higuaín).

A Liverpool csapatában a legtöbb légiós skót volt a klub jelenlegi történelme során, eddig összesen 48 skót játékos fordult meg az Anfield Roadon. Ráadásul magasan vezetik ezt a listát, hiszen a második helyen az írek következnek, mindössze 26 játékossal a harmadik helyre pedig a spanyolok futottak be 25 labdarúgóval.

A Serie A-ban Nicola Amoruso fordult meg a legtöbb csapatnál, az olasz játékos 16 szezonban lépett pályára az olasz élvonalban, ezalatt 13 csapatot járt meg. Nem sokkal maradt le tőle Marco Borriello, aki 12 csapatban szerepelt. A legnagyobb teljesítményre azonban Sandro Tovalieri volt képes, aki 7 szezon alatt 8 csapatban is pályára lépett.

Kapcsolódó cikkek

Érdekes tények a futball világából

Rekordok a topbajnokságok történelméből

A világ legjobb futballcsapatairól szedtünk össze izgalmas statisztikákat, amiket kevesen tudtak eddig.

A legjobb edzők kedvenc labdarúgói

A világ legjobb edzőinek a kedvenc játékosai 2.rész

Megnéztük, hogy a világ legjobb edzői alatt kik voltak azok a játékosok, akik a legtöbb lehetőséget kapták.