A magyar bajnokság gólkirályai a 2000-es évekből

Kicsit visszamentünk az időben és összegyűjtöttük az ezredforduló utáni első 10 év gólkirályait a magyar élvonalból.
A magyar bajnokság gólkirályai a 2000-es évekből

A 2000-2001-es idényben az azóta már inkább a sztárvilágból ismert Kabát Péter nyerte meg a gólkirályi címet az NB 1-ben. Kabát, akkor a Vasas csapatában játszott, ahol 24 gólig jutott, ráadásul egy bronzéremmel is gazdagodhatott az év végén.

Tököli Attila egy évvel korábban a második legtöbb gólt lőtte 22-vel, ettől függetlenül őt választották meg az év játékosának, a 2001/02-es szezonban viszont még jobban rákapcsolt a góllövés terén és 28 góllal behúzta az aranycipőt.

A következő évben Kenesei Krisztián mindent vitt, igaz a ZTE csapatával a csapatsikerek nem jöttek össze a támadónak, de 22 góllal gólkirály lett és az év játékosa díjat is ő nyerte meg.

Ezután egy elég gyenge idény zajlott le az NB 1-ben, kevés gól is esett a mérkőzéseke és nem is igazán voltak nagy gólvágók. A gólkirályi címhez 17 gól is elég volt Tóth Mihálynak, a Sopronból, a második helyhez pedig mindössze 11 gól kellett csak Gera Zoltánnak.

A 2004-2005-ös szezon leginkább a külföldi labdarúgókról szólt, a góllövőlista első helyén a Pápa játékosa Tomas Medved végzett 18 góllal, mögötte pedig a bajnokcsapatból Igor Bogdanovic következett.

A következő idényben a nagy szezont futó Újpest csapatából Rajczi Péter végzett az élen, a DVSC-t ugyan nem sikerült leszorítaniuk a trónról, de a második helyre odaértek.

Ezután holtverseny volt az első helyen, Bajzát Péter a Győrből, Ibrahima Sidibe pedig a Debrecen csapatából jutott 17 találatig.

A 2007-2008-as szezonban Waltner Róbert lett a gólkirály, az azóta az NB 1-ben edzőként tevékenykedő támadó 18 gólt szerzett ekkor a ZTE csapatában.

1 évvel később Bajzát Péter ezúttal nem holtversenyben végzett az első helyen, a sok helyen megforduló labdarúgó ekkor ugyanúgy a Győri ETO csapatában játszott még.

Az évtized utolsó idényében kezdődött meg a Nikolics Nemanja-éra, hiszen ebben a szezonban nyerte meg a legelső gólkirályi címét az egyik legnagyobb magyar gólvágó. Nikolics ott is hagyta félévkor a Kaposvár gárdáját és a Videotonba igazolt, akikkel a második helyet szerezte meg a bajnokságban.

Kapcsolódó cikkek

A magyar bajnokság gólkirályai a 2000-es évekből

A magyar bajnokság gólkirályai a 2000-es évekből

Kicsit visszamentünk az időben és összegyűjtöttük az ezredforduló utáni első 10 év gólkirályait a magyar élvonalból.

Érdekességek a Vidi történelméből

A MOL Fehérvár csapatának történelmi statisztikái

A székesfehérvári labdarúgócsapat történelmében kutakodtunk kicsit és szedtünk össze kevésbé köztudott statisztikákat.

Érdekességek az FTC múltjából

Visszatekintés az FTC múltjába

Magyarország legnépszerűbb labdarúgócsapatáról gyűjtöttünk össze izgalmas statisztikákat.