A legfiatalabb „századosok” az NB 1-ben

Azokat a játékosokat szedtük össze a magyar élvonalból, akik a legfiatalabban érték el a 100 meccses határt.
A legfiatalabb játékosok, akik elérték a 100 meccset

Pár éve történt változás az első helyen, amikor a Haladás saját nevelésű játékos Kiss Tamás vette át a vezetést ebben a kategóriában. A Puskás Akadémia jelenlegi labdarúgója, mindössze 20 éves 4 hónapos és 17 napos volt, amikor már 100-szor pályára lépett az NB 1-ben, ezzel 4 hónapot rá vert a sokáig az élen álló Tóth Norbertre. Így is ketten vannak csak, akik 21 éves koruk érték el a 100-as határt, a harmadik Böőr Zoltán 14 napot késett azzal, hogy 21 alá kerüljön, de így is szép teljesítmény az a harmadik hely. Utána Füzi Ákos következik, majd Bükszegi Zoltán és Kenesei Krisztián, a jelenleg is aktív labdarúgók közül pedig Radó András a következő, aki a 13. helyet foglalja el a listán.

Kiss egyébként 50-nél még második volt, egyedül Fehér Miklós előzte őt meg akkor még, aki viszont már nagyon fiatalon Portugáliába igazolt, így 100-ig nem jutott el, pedig ha Magyarországon maradt volna, akkor minden bizonnyal ő lett volna az élen 100-nál is, hiszen 6 hónapos előnye volt Kissel szemben. Kiss után ugyanúgy Tóth Norbert következik 50-nél is, majd Lisztes Krisztián neve található a 4. helyen.

A 200-as határnál Hahn János található az élen, aki 26 évesen 1 hónaposan és 6 naposan érte el ezt a számot, tőle pontosan 1 hónappal maradt le Zsótér Donát, a harmadik helyen pedig a további 3 hónappal lemaradó Márkvárt Dávid következik, tehát 200-nál igen nagy verseny alakult ki. Az első hármast Szakály Péter követi, majd Juhár Tamás és Radó András következik.

300-nál viszont sima győzelmet aratott Böde Dániel, aki 30 évesen és 10 hónaposan lépett pályára a 300. mérkőzésén az NB 1-ben, ezzel 1 évet rá ver a második helyezett Pátkai Mátéra, aki viszont csak 16 nappal előzi meg a bronzérmes Dibusz Dénest. Utánuk Szakály Péter, Balogh Balázs és Fiola Attila következik. Ami érdekessége még, hogy 200-nál még Szakály, Balogh és Dibusz is Böde előtt volt, aki viszont behozta ezt a hátrányt.

  1. május 18.

Kapcsolódó cikkek

A legfiatalabb játékosok, akik elérték a 100 meccset

A legfiatalabb „századosok” az NB 1-ben

Azokat a játékosokat szedtük össze a magyar élvonalból, akik a legfiatalabban érték el a 100 meccses határt.

Érdekességek az FTC múltjából

Visszatekintés az FTC múltjába

Magyarország legnépszerűbb labdarúgócsapatáról gyűjtöttünk össze izgalmas statisztikákat.

Sztárfutballisták magyar csapattársakkal

Sztárjátékosok csapattársai voltak

Különböző külföldi bajnokságokban sokszor előfordult már, hogy egy magyar játékosnak akadtak később sztárjátékossá vált csapattársai, nézzünk pár ilyen kapcsolatot.