Sztárjátékosok csapattársai voltak
Farkas Balázs - Szerhij Rebrov
Jelen esetben ez a csapattársi kapcsolat még pikánsabb, hiszen Rebrov utána Magyarországon irányította a Ferencváros csapatát, amelyet az Európa Liga és a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejutatott. Farkas Balázs fiatal tehetségként került 2006-ban Nyíregyházáról a Dinamo Kijev csapatához, ahová 2005-ban tért haza 5 év Premier League után az ukrán csatár. Sokat nem játszottak együtt, hiszen Farkas 4 év alatt, csak 5-ször jutott szóhoz az első csapatban, de így is ukrán bajnoknak mondhatja magát. Rebrov viszont még visszatérése után 30+ évesen is lőtte a gólokat az ukrán bajnokságban, majd végül 2009-ben vonult vissza az aktív labdarúgástól. Rebrov 2018 és 2021 között volt az FTC edzője, azóta pedig az Al-Ain csapatát irányítja
Vanczák Vilmos - Gennaro Gattuso
A miskolci születésű védő az Újpest csapatában mutatkozhatott be a magyar élvonalba, ahol 5 évet töltött el, de egy évet kölcsönben Belgiumban futballozott. 2007-ben hagyta ott a lilákat és Svájcban próbált szerencsét, az FC Sion csapatához igazolt. Vanczáknak nagyon bejött a váltás, hiszen 9 évet töltött el a svájci csapatban, 258-szor lépett pályára a Sion színeiben, ahova 2012-ben igazolt az akkor már nagyon komoly pályafutást letudó Gattuso. Akinek végül a svájci csapat lett a végállomás, ahol 27 mérkőzésen lépett pályára. Gattuso olasz kiscsapatokban futballozott pályafutása elején, majd 1999-ben 21 évesen leigazolta az AC Milan együttese. Innentől kezdve a Sion előtt végig a milánói csapatban játszott, 335 mérkőzésen lépett pályára, és a sikerek sem maradtak el a karrierjéből. Gattuso kétszer nyert olasz bajnokságot és kétszer Bajnokok Ligáját a Milannal. De nem csak a klubkarrierjében mondhatja sikeresnek magát, hiszen 2006-ban az olaszokkal megnyerte a világbajnokságot. Gattuso 73-szor lépett pályára a nemzeti csapatban 2000 és 2010 között.
Több egykori focista, sztárjátékos is saját céget alapított pályafutása befejezése után.