TOP nemzetek az NB 1-ben
Ha a 94/95 és a 22/23 közötti időszakot vizsgáljuk, akkor a magyar játékosok után legtöbben Szerbiából játszottak az NB 1-ben. Ebben a több mint 25 éves időszakban 236 szerb labdarúgó lépett pályára a magyar élvonalban, ezzel magasan vezetik ezt a kategóriát. A második helyre a románok férnek oda 183 légióssal. Rajtuk még a szlovákok és az ukránok lépték át a 100-as határt, de a brazilok bejöttek például az 6. helyre a sok környékbeli ország között, Kamerun a 9., Nigéria a 10., a spanyolok pedig a 11. helyet foglalják el a listán, megelőzve például a szlovénokat, vagy a cseheket.
Ha a legutóbbi bajnoki szezont vesszük figyelembe akkor az összességében 4. helyen álló Ukrajna adta a legtöbb légióst 14-el, mögöttük következnek a szerbek 1 labdarúgóval lemaradva. Az ukránok már az azelőtti szezonban is vezették a légiósok listáját, akkor 22 játékost adtak a magyar élvonalba, míg például a 17/18-as szezonban mindössze három ukrán labdarúgó játszott itt.
Az idei szezonban az ukránok mögött a szerbek adták a legtöbb légióst, amiben semmi meglepetés nincs, hiszen az utóbbi négy évtől eltekintve, az utóbbi 20 évben masszívan a legtöbb légióst adják a hazai bajnokságba. Egy kis visszaesés látszik az utóbbi pár évbe már visszaesett 20 alá a számuk. Előtte azonban nagyjából 10 éven keresztül mindig több mint 30 szerb játékos játszott az NB 1-ben.
A brazilok a 2010-es évek elejétől éveken keresztül ott voltak a légióst adó nemzetek listájának az elején, azonban egy nagy visszaesés látszik náluk is. Az utóbbi években a 10-es határt is alig tudják elérni, de a 16/17-es évben például mindössze 1 futballistát adtak a magyar bajnokságba. Egy érdekes kérdés, hogy merre tart a magyar futball ebből a szempontból, az egyértelmű, hogy ez légiósok száma kezd visszább esni, és több esélyt kapnak a magyar labdarúgók, mint a 2010-es évek elején.